Az MVM Dome Budapest és egész Közép-Európa egyik legmodernebb multifunkcionális arénája. Az impozáns létesítmény nemcsak a közel 50.000m2 össz alapterületű méretével, a 22.022 fő befogadóképességével, hanem technikai felszereltségével és designjával is kiemelkedik az európai helyszínek sorából. Cégünk feladata volt Market Építő Zrt. megbízásából a teljes építés során a tervkoordináció, ami egyidejűleg közel 250 partner összehangolását jelentette a projekten a 2 éves megvalósulási folyamat alatt.
A projekt mérete, összetettsége és szakági rendszereinek száma mellett ez olyan megvalósítási modellt igényelt, amelyben a tervezés és a kivitelezés nem egymást követő szakaszokként, hanem jelentős részben párhuzamos folyamatként működött.
A kivitelezés egyes területeken már akkor megkezdődött, amikor más épületrészek, szakágak vagy részletek tervezése még folyamatban volt. Ennek következtében a tervezéskoordináció egyik alapvető feladata a tervezési prioritásoknak a mindenkori kivitelezési igényekhez történő folyamatos igazítása volt. A tervezési folyamatot ennek megfelelően olyan módon kellett szervezni, hogy mindig azok a tervcsomagok és műszaki döntések készüljenek el elsőként, amelyekre a kivitelezés következő fázisának megkezdéséhez szükség volt.